Számos cikk és bejegyzés kering a közösségi médiában és a médiumokban arról, hogy:

• Mik a jó főnök ismérvei, milyen a jó főnök?
• Milyen tulajdonságokkal válhatsz a világ legjobb vezetőjévé?
• Amit egy jó vezetőnek tudnia kell...

Összegezzük, hogy mik a jó vezető ismérvei a szerzők szerint:

• fejlett az érzelmi intelligenciája;
• határozott célkitűzései vannak;
• felelősen viszonyul az élethez;
• motiválja a munkatársait;
• jól kommunikál;
• határozottan hoz meg döntéseket;
• képes folyamatosan tanulni;
• következetes;
• őszinte, korrekt és gerinces;
• inspirál másokat;
• kedves;
• van önbizalma;
• példamutató magatartás;
• képes partnerként tekinteni más emberekre;
• tisztelettudó;
• jó humorérzék;

Tyű a mindenit! És még sorolhatnánk sok mást is. Empátia, jó megérzések, jó szakember, született vezér, stb.

Kinek szánják ezek a cikkeket, vagy bejegyzéseket? Azoknak, akik már vezető beosztásban vannak? Vagy esetleg azoknak, akik idővel vezető beosztásban szeretnének dolgozni? Kitől várjuk el, hogy megfeleljen ezeknek a komoly elvárásoknak?

Úgy érzem, hogy ezek az írások a magukat vezető beosztásúnak tartó embereknek szólnak. Az én kérdésem ez:

Helyes volna, ha a hasonló tartalmú gondolatokat a HR szakemberek minden jó szándékú embernek címeznék?

Nézzük egyesével, vajon a fent felsorolt pozitív készségek és képességek értelmezhetők-e nem vezető pozícióban lévő, hanem alkalmazott emberekre, vagy úgy általában az emberekre az élet bármely területén?

• fejlett érzelmi intelligencia: minden bizonnyal nem csak a vezetőket segíti az életben.
• határozott célkitűzések: ezek nélkül szerintem lehetetlen lenne motiválni egy alkalmazottat, de akár a gyerekedet is.
• felelősen viszonyul az élethez: a felelőtlen munkavégzés vajon szülhet-e jó eredményeket?
• motiválja a munkatársait: láttunk már olyat, hogy egy hatalom nélküli ember milyen hatalmas pozitív hatást tud gyakorolni a környezetére?
• jól kommunikál: jó kommunikáció nélkül lehet-e boldogulni?
• határozottan hoz meg döntéseket: képese-e előrébb jutni az életében, aki folyton kerülgeti a döntések meghozatalát?
• képes folyamatosan tanulni: az életfogytig tartó tanulás már közhely, e nélkül mindenki lemarad az élet mellett.
• következetes: következetesség híján kit vesznek komolyan az emberek? Gondoljuk csak a gyereknevelésre, amikor a gyermek hívja fel a szülő figyelmét arra, hogy nem tartotta meg az ígéretét.
• őszinte, korrekt és gerinces: nyilvánvalóan lehet ezek nélkül a tulajdonságok nélkül létezni, de miért tartanánk fel ezeket a tulajdonságokat a vezetőknek?
• inspirál másokat: az inspiráció ösztönöz másokat és egyúttal saját magunkat is. Miért hagynánk, hogy ez csak a vezetők ajándéka legyen?
• kedves: biztosan egyetértünk abban, hogy senkinek nem válik a hátrányára.
• van önbizalma: nehéz ügy. Beosztástól függetlenül sokkal jobb magabiztosan élni az életünket. Az önbizalomért meg lehet dolgozni, ki lehet érdemelni.
• példamutató magatartás: ha valaki a fentieket kipipálta, talán ezzel lesz a legkevesebb dolga. Ebben benne van minden más pozitív tulajdonság.
• képes partnerként tekinteni más emberekre: ez bizony nem csak a vezérek fontos készség. Egy csapat tagjaként partneri attitűddel érdemes dolgozni. Persze ez akkor eredményes, ha erre a csapat többi tagja is képes.
• tisztelettudó: ez talán teljesen alapvető emberi viselkedési forma.
• jó humorérzék: Őszintén! E nélkül mit ér az összes többi?

Teljesen triviálisnak tűnnek ezek a gondolatok nem? Mégis miért tartom fontosnak ezt megírni? Mert úgy érzem, hogy azzal, hogy a jó tanácsokat a HR szakértők vezetőknek címzik - nyilvánvalóan szándékaik ellenére - kirekeszthetik a társadalom azon részét a tanácsok megfontolásából, akik nem érzik magukat a "vezető beosztásban dolgozók" kasztjába tartozónak. Ezzel a nézőponttal ezek a cikkek mellékesen fel is menthetik az alkalmazottakat, mintha ők nem lennének felelősek a saját jólétükért, mintha az ő boldogulásuk kizárólag egy mágikus, varázslatos jó vezető közreműködésén múlna.

Egy akármilyen fantasztikus vezető hogyan lenne képes motiválni és támogatni egy olyan kollégát, akinek nincsenek világos céljai, aki nem képes teljes mértékben felelősséget vállalni saját magáért? Vagy, ha nem következetes és nem megbízható valamelyik fél, hogyan lehetne a közöttük lévő kommunikáció rendben? Jönnének még a kérdések...

Tehát kedves nem vezető beosztású embertársaim:

Mindenki vegye magára nyugodtan ezeket a tanácsokat, mindenki érezzen akkora felelősséget saját magáért és a környezetéért, mint amekkora felelősséget a vezetőink nyakába rakunk, és amit természetesen a legtöbbje önként vállal!